KV imádta a tengert. Minden nyáron igyekezett elvinni a családját a „nagy víz” partjára, ahogy ő nevezte. Szerette a határtalan víz látványát, a hatalmas hullámokat és persze azt is, ahogy a gyerekek és Panna, a felesége sikongatva fogócskáznak, dobálják egymást és merülnek alá a vízbe. Idén Krk szigetét választották, ami egészen egy évvel ezelőttig a legnagyobb horvát szigetnek számított. Ám aztán jött a Horvát Földtani Intézet, mért és számolt, és kiderült, hogy ma már Cres szigete (ami eddig 5 m2 km-rel volt kisebb) pontosan ugyanakkora, mint Krk. Sőt, mivel Cres laposabb, így Krk sziget hamarosan területileg valószínűleg a 2. helyre szorul, mivel a hullámok nagyobb részt fognak szépen, lassan elnyaldosni belőle.

KV nem tudta eldönteni, minek örüljön jobban – hogy végre lesz egy szabadnapja, vagy annak, hogy ezt a kényszerpihenőt éppen itt, a hegyekben fogja eltölteni, Lillehammer mellett. Bosszankodhatott volna persze az egy napos csúszáson, de szokásává vált, hogy örüljön a váratlan helyzeteknek. Így egyszerűbb volt. KV imádott síelni, és mindig nagy lelkesedéssel követte a téli olimpia eseményeit. S most itt van, a ’94-es olimpia helyszínén. Igaz, nyár van, semmi hó, éjjel is világos van, szinte mint fényes nappal, de mégis. A hely szelleme megérintette. Gyönyörű! - mondta ki hangosan, miközben nagyot nyújtózott. Ugye? – szólalt meg mögötte egy hang magyarul.

Párizs! Még egy félóra, és végez a lepakolással, s irány a város. KV mindig kihasználta a lehetőséget, hogy tegyen egy sétát Párizsban, ha pihenőideje megengedte. Most különösen várta, hogy végigsétálhasson a Champs-Élysées-n. Ráadásul most mindenhol Liszt arcképével van tele a város, amivel a Liszt évet és a május 9-i közös utcai zenélést hirdetik. Pont 10 éve volt ennyire tele magyar kultúrával a francia főváros, mikor KV a múzeumi villamost szállította motoros rendőri felvezetéssel a város szívébe. Hát az is egy nagy kaland volt!